Az Istennőről

Az Istennő három aspektusa külön is érdemes arra, hogy kitárgyaljuk bővebben. A Holdistennő a Szűz aspektus. Gyönyörű, ezüstben ragyogó, független, erős. Kezében íj, hiszen vadászik, s kinek szívét megsebzi, jaj annak. A szűz természetesen nem ostoba, fizikai értelemben értendő, hiszen a szűziesség, az önmegtartóztatás a pogányságban nem különösebben számít erénynek (természetesen bajnak sem). Fiatal lányról van szó, aki azt tesz, amit akar, senki nem ejtheti rabul. Bárkit szerethet, senkit nem kötelező szeretnie. Néha érthetetlenül adakozó, néha indokolatlanul kegyetlen. Szent állata a kutya, a szarvas. Ez a két állat egyébként gyakorlati útmutatás is egyben. A kutya a hűséges követő. Mindenki ismeri a „Friend Zone” kifejezést? Ez a szakkifejezés azt a srácot jelöli, aki teljesen odavan a lányért, s bármit megtesz érte – a lány azonban a „barátzónába” tette, azaz nagyon szívesen beszélget vele, hagyja, hogy a táskáját cipelje, és hosszasan panaszkodik neki az aktuális férfiügyeiről. Nos ezen archetípust jelöli a kutya. A másik aspektus a Természet Agancsos Istene. Őt űzi a fiatal lány (Vigyázat, a Wicca természetvallás, az, hogy valaki szűz, csak akkor érték, ha az illető olívaolaj!), őt próbálja elkapni, levadászni. Látjuk, ugye, hogy telik meg a pogányság értelemmel, ha az ember megkapargatja a felszínt?

A Földistennőhöz kapcsoljuk az Anya aspektust. Ő az, akinek mindannyian a gyermekei vagyunk. Belőle táplálkozunk, s adakozásának csak az szab határt, mikor már neki sincs mit adnia, de még testét is szívesen áldozza fel értünk. Nem ítél, de hagyja, hogy hibáink miatt a többi gyermekével összetűzésbe keveredjünk és alul maradjunk. Lássuk be, eléggé elkényeztet minket. Szent állata a tehén, a disznó, a kecske, tulajdonképp minden háztáji állat. Itt egy egészséges családi szimbiózis látszik, s mindegyik megfelel a Napisten / Fényisten archetípusának. Az anya eteti a családfőt, s az áldozatot hoz a családért.

A Holtak Úrnője és az Alvilág Ura az alvilági aspektus. Fontos tudni, hogy a Wicca vallás szerint azok, akik meghaltak, Nyárföldre távoznak, ahol a lelkek megpihennek két születés közt, elhunyt ismerőseik, barátaik körében. Én Nyárföldet mindig egy végtelen nyári Wicca táborként képzelem el. Tehát nálunk az Alvilág, a holtak birodalma alapvetően nem egy félelmetes hely. Persze sokan félnek az ismeretlentől, s ezért ijesztőnek gondolják. A Holtak Úrnője vezet minket át a Másik Oldalra, ő vigyáz ránk, s ő ad meg mindent, míg Odaát vagyunk, s mikor úgy döntünk, az Ő segedelmével térhetünk vissza ebbe a világba. Amint ez utóbbi szövegből kiderül, a Wicca reinkarnációkép messze nem azonos a legtöbb könyv által hirdetett New Age-es reinkarnációval. A Wicca, mint már említettük, nem a fejlődésben, hanem az alkalmazkodásban, adaptációban hisz. Az, ami egyik életünkben hatalmas előny, a következőben komoly hátrányt jelenthet, s akkor lehetünk sikeresek, ha ebben az életünkben állunk helyt, a jelenlegi szabályok szerint. A reinkarnációk nem sorban követik egymást – a szellem szempontjából nem létezik idő –, hanem „egyszerre” történnek.

A Wicca halál és túlvilágképét még bővebben tárgyalni fogjuk egyik részről a samhaini hagyományos rituálészöveg kapcsán.

Röviden megemlíteném még, hogy a Wicca elemi rendszerében a Holdistennő a víz, a Földanya a föld elemhez tartozik, a Holtak Úrnője pedig a Spirit, azaz Lélek egyik fele. Az, hogy ez miért van így, titok, de a Misztérium jelentős része.

2023©Artemisia Wicca Kör