Istenségek a pogány vallásokban

A most következő részben általánosságban fogok beszélni a pogány istenekről, s összehasonlítom az Európában sokkal elterjedtebb monoteista istenképpel.

Mint tudjuk, a judeokeresztény gondolatkör Istene mindenható, Jó és a Bibliában le is írja, hogyan kell cselekedned, hogy te is Jó legyél. A pogányok szempontjából ezek a kitételek problémásak. Nehéz megfogni, hogy mi is az a Jó, valamiféle mindenki felé pozitív attitűdöt próbál takarni ez a kifejezés. A világot megfigyelve azonban arra a következtetésre jut egy pogány, hogy a judeokeresztény isten VAGY jó, VAGY mindenható, hiszen minden másodpercben ezernyi szörnyűség történik a világban. Erre azt szokták felhozni, hogy a Rossz a Sátántól való, de a pogányokban felmerül a kérdés - egy kétméteres, kigyúrt, végtelenül intelligens ember Jó-e, ha mellette épp összevernek és megerőszakolnak egy ötéves kislányt és ő nem tesz semmit?

A másik markáns különbség épp ezért az etikai hozzáállásban van. Sokan, tévesen, azt mondják, a Wiccában egy parancsolat van, a „Ha azzal nem ártasz, azt tégy, amit akarsz”. Valójában ez csak egy Intelem, mely a mágikus műveletekhez szolgál aranyszabályként. Egy pogánynak a morális etalon saját becsülete, melyet féltve őriz, hiszen Istenei elfordulnak tőle, ha azt elveszíti. A pogányság felnőtteknek való spiritualitás.

A Bibliában pontosan meg vannak határozva azok a dolgok, hogy miket szabad, miket nem szabad csinálni ahhoz, hogy Jó legyen az ember, innentől kezdve a felelősség csak annyiban áll, hogy az ember jó gyerek akar lenni és betartja, vagy nem tartja be, és akkor rossz gyerek. A pogányok felvállalják már annak a döntésnek is a felelősségét, hogy mi a jó és mi a rossz - és az ő becsületük múlik azon, hogy helyesen választanak-e, vagy sem.

A mi isteneink nem mindenhatók. Az Agancsos Úr sok mindent befolyásol, de van, amit nem képes (erről később bővebben), ahogy az Úrnő sem képes bármire. Ez nem csak a Wiccára igaz, de szinte minden pogány vallásban létezik. Az északi hagyományban igen markánsan jelenik meg, mikor Thor és Loki UthgardLoki bajnokával küzd meg. Loki evésben, de ellenfele a futótűz, s alul marad, Thor pedig az öregkorral próbál megbirkózni, sikertelenül. Annak a történetnek az egyik tanulsága pont ez – vannak erők, melyeknek még az istenek is alá vannak rendelve.

Ugyanakkor pont ebből kifolyólag a mi isteneinket nem szolgai könyörgéssel próbáljuk rávenni dolgokra. Mi szövetséget kötünk velük, részévé válunk a családjuknak. Mi segítünk nekik, ők segítenek nekünk. Ezért van az a mondás: „Mikor az utolsó ember is meghal, ki ismeri az ősi rituálékat, többé nem kel fel a Nap”

Az Istenpár

A Wicca vallásban nem beszélhetünk az Istenpár tagjairól teljes egészében külön-külön. Egységet, dinamikus harmóniát alkotnak, s ez képezi az egyik legfőbb Misztériumot, erre majd később kitérek. Az Isten és az Istennő különböző aspektusai alkotnak párokat, s ezen párok átlátása az, amely a Wicca egyik lényege. Sokan mondják azt, hogy a Wicca Holdistennőt és Napistent tisztel. Ha elfogadjuk, hogy a Wicca a természetből veszi a szimbólumait, akkor ez már gyanús. Én megértem, ha egyeseknek ideális házasságnak tűnik, mikor az egyik akkor megy aludni, mikor a másik kel és szinte alig látják egymást, de a Wicca a szerelem vallása, ezért nem illik hozzá ez a gondolatkör.

Az Istenpár mindkét tagjának három fő aspektusát különböztetjük meg. A Holdistennő a Természet Istenével áll párban, a Napisten / Fényisten a Földanya aspektussal, a Holtak Úrnője pedig az Alvilág Urával. Nézzük kicsit meg alaposabban. A Holdistennő hozza az árt és az apályt. A Természet Istene kivirágzik, ha a Holdistennő közel van, s ha sokáig nem látja, teljesen elhervad.

A Földanya a Napisten érintését várja, attól megtermékenyül, s ennek áldásaiból részesülünk mi is. A Holtak Úrnője és az Alvilág Ura bonyolult kérdéskör. Az Alászállás legendájából megtudjuk, hogy az Istennő fiatal lány aspektusban érkezik, és így válik a Halál Úrnőjévé – az ősiekben fel nem merült, hogy az istenek megöregedhetnének, a „banya aspektus” egy modern gondolat.

Az, hogy az Istenpár milyen dinamikában dolgozik együtt, kiderül a következő részből, de itt látjuk, pontosan milyen hatással volt Gardnerre az iráni templom. Tudni kell, hogy Gardner előtt a legtöbb dokumentum szerint kizárólag az Agancsos Isten tisztelete dívott. Ez nem csoda.

A filozófiai fejlődésben nem lehet lépcsőfokokat átugrani. Gardner előtt csoda volt, hogy valaki foglalkozik még bármilyen ősi istenségekkel. Gardner idejében kezdett ismertté válni az Istennő-kultusz, s ő ezt a kettőt egyesítette, ezzel helyreállítva a spirituális egyensúlyt. Neki köszönhető, hogy mostanra nyugodtan beszélhetünk az Istenpár egyenlőségéről, illetve az Istennőről, mint az Isten egyenrangú párja. Természetesen Gardnernél is voltak még filozófiai buktatók. Épp elég volt az Istennő lépést megtenni, teljesen nem tudott elszakadni a judeokeresztény gondolatkörtől. Ezért ő még vallotta a Dion Fortune-től származó maximát: „minden isten az Isten, minden istennő az Istennő”. Ma már nagyon kevés hiteles pogány gondolja igaznak ezt. Gardner azt is mondta, hogy egy Wicca bármilyen vallású lehet, mert a Wicca magas szintű mivolta felette áll a vallások különbségeinek. Természetesen tudni lehet, hogy ez a korból is adódott, akkoriban figyelték, ki jár templomba, s ki nem – a templomkerülők azonnal gyanúsak voltak.

A mai korban a vallási egyenjogúság megerősödött annyira, hogy ne kényszerüljünk ilyen megalázó helyzetbe – a Wicca saját jogán vallás, s aki elkötelezi magát az isteneink mellett, az tartson ki mellettük. A Wicca istenei azonban nem „féltékeny istenek”, ahogy azt a Bibliában a judeokeresztény istenről megtudjuk. Egy Wicca állhat személyes spirituális kapcsolatban bármely istennel, szellemmel, entitással, amennyiben az nem vár kizárólagos elkötelezettséget. Ugyanakkor avatásunk felett az Istenpár őrködik, az ő spirituális gyermekeik vagyunk. Ők tesznek minket azzá, akivé avatásunk után válunk.

2023©Artemisia Wicca Kör